Egy fiatal kezelt skizofrén lány vagyok. Ez a blog, Ez a cikksorozat azért születik, mert olvasgattam a nemvagyokbeteg és újabban a skizofrénia underground blogokat, mely arról szól, hogy ez nem betegség, hogy méltatlanul bánnak vele  a pszichiátrián, és hogy sokkal jobb kezelés nélkül. Én ezt a szemléletet rendkívül károsnak tartom, így jöjjön az én szemléletem.

Évekkel ezelőtt volt az első epizódom. Telejsen összezavaraodtam. Úgy kezdődött, hogy arra gondoltam mások láthatták, mit néztem a neten, és innen hamar eljutottam a paranoiás állapotig, amikor azt gondoltam mindenki nyomonkövette, hogy mit néztem ott, és hogy miattam halt meg egy ember. Ezenkívül autistának gondoltam magam, és azt gondoltam ezt mindenki tudja rólam.De közbe azt is gondoltam, hogy előtte pszichopatának hittek. Ekkor még nem diagnosztizáltak skizofréniával. Egy karácsonyt és szilvesztert voltam kórházban. NApközben lemehettem az udvarra és a szüleimmel a városban is mászkálhattam, kaptam gyógyszereket és kb. 3 évig éltem a normális életemet, bár a kezdeti téveszmék csak csökkentek, de nem múltak el teljesen. Másodjára én mondtam, hogy menjünk be a kórházba, mikor nem tudtam, hogy reggel van e vagy este. Kezdtem elveszíteni az időérzékemet. Akkor úgy ébredtem a pszihiátrián, hogy nem tudom hogy kerültem ide, nem tudok olvasni, és csak sejtem hogy van olyan hogy telefon, de nem tudom mire való. Olyan képzetim voltek, hogy miattam halt meg egy ember, egy szabaduló szobába vagyok, ahonnan ki kell szabadulnom. Ezért szöktem is. Ennek ellenére mégis mindenki kedvesen és emberségesen bánt velem. Azt hittem hipnotizáltak és azért tettem dolgokat, hogy a szüleim nem is a szüleim, mert kicseréltek és még sok ilyen zagyvaság. Igaz a figyelőbe elveszik a mobiltelefont. Ez rossz volt, mert nem tudtam rögtön anyáékat felhívni. De mikor onnan kikerültem mindent visszakaptam, és megint lemehettem az udvarra, a szüleimmel pedig a városba is.

A pszichiátrián minden nap fogalkoztató volt, ahova felmentünk a foglalkoztatókkal kézműveskedni, játszani, vagy csak beszélgetni. A folyósón pedig akkor és az első alkalommal is könyvespolc volt, ahonan szabadon elvehettünk könyveket, és olvashattuk őket. Ez első alkalommal fontos volt, mert akkor felkészületlenül érekztem. Második alkalommal már könyvekkel tele mentem oda. Mindkét alkalommal 3 hetet töltöttem bent. A második alkalommal diagnosztizálták nálam a skizofréniát, jól beállították a gyógyszereimet, és azóta nincsenek ilyen gondolataim, bár néha vannak depis pillanatok, sőt hónapok is. Tudok dolgozni, akár még diplomás munkát is, bár sajnos csak keveset dolgozom. Nagyon hálás vagyok a pszihiátereimnek, és soha nem hagynám abba az előírt gyógyszereket, injekciót. Csak ezekkel tudok normális életet élni. Szeretném ha tudnátok, hogy ez a betegség ma már szinte teljesen gyógyítható, és szépen együtt lehet élni vele, dolgozni vele, és a skizofrének nem baltás gyilkosok. De ezekről majd később.